
NAIK - Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet

Az intézetről
2014. január 1-jével megkezdte működését a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), mely tizenhárom agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó kutatóintézet összevonásával, működésének összehangolásával jött létre. A jogelőd Halászati és Öntözési Kutatóintézet beolvadásával és szakmai feladatainak megbontásával létrejött az Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály (NAIK ÖVKI). Az önálló osztály megalakulásának célja és feladata a mezőgazdasági vízgazdálkodással, öntözéssel és rizstermesztéssel kapcsolatos – nagy múltú – kutatási programok beindítása és sikeres végrehajtása. Ennek legfontosabb elemei a vizek mennyiségi és minőségi állapotának megőrzése és javítása, a rendelkezésre álló vízkészletek kihasználtságának fokozása. A jövőben várható szélsőséges vízháztartási helyzetekhez való alkalmazkodás elősegítése, környezettudatos és víztakarékos termeléstechnológiák, illetve megújuló és alternatív energiaforrások alkalmazása, a termelés gazdaságosságának fokozása a helyi adottságok szerint. Feladata továbbá az EU VKI és az ökológiai igények kielégítését figyelembe vevő komplex programok kidolgozása, és az új tudományos eredmények gyakorlati megvalósítása. Mindezek alapját képezik a mezőgazdasági vízgazdálkodási, öntözéses gazdálkodási és rizskutatási KFI feladatok ellátásának. Kiemelt feladatunk az új tudományos eredmények gyakorlatban való hasznosulásának elősegítése, illetve szoros együttműködés kialakítása mind a döntéshozókkal, mind pedig a termelőkkel. Az önálló osztály KFI tevékenységét két kutatási témacsoport keretében (Mezőgazdasági Vízgazdálkodás, Öntözéses Gazdálkodás és Rizskutatás) végzi. Az önálló osztály irányítása alá tartozik a NAIK ÖVKI Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium, a NAIK ÖVKI Galambosi Rizskísérleti Telep, a NAIK ÖVKI Liziméter Telep és a NAIK ÖVKI Radiológiai Tenyészkert.
Mezőgazdasági Vízgazdálkodás Témacsoport
A mezőgazdasági vízgazdálkodással kapcsolatos kutatások célja:
- a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklését elősegítő kutatások;
- szélsőséges vízháztartási helyzetekhez (belvíz, aszály) való alkalmazkodás lehetőségeinek kutatása;
- a hazai öntözés helyzetét és fejlesztési lehetőségeit elemző és megalapozó kutatások;
- belvízgazdálkodással összefüggő komplex kutatások, belvíz-veszélyeztetettségi értékelés, területhasznosítási alternatívák kidolgozása;
- GIS-alapú térképezés, fotogrammetriai elemzések;
- a mezőgazdasági vízgazdálkodás környezetvédelmi, természetvédelmi és szocio-ökonómiai szerepének kutatása;
- a mezőgazdasági vízgazdálkodás pozitív és negatív externális hatásainak komplex értékelése;
- EU VKI és a mezőgazdasági vízgazdálkodás kapcsolatának kutatása;
- a mezőgazdasági vízgazdálkodás szerepe a vizes élőhelyek fenntartásában, összefüggésben az ökoszisztéma szolgáltatásokkal;
- a vizek mezőgazdasági célú hasznosítási lehetőségeinek meghatározása;
- távérzékeléses adatgyűjtés drón technológiával, a talaj-növény rendszer hidrológiai állapotának felmérése céljából;
- a mezőgazdasági táblán keletkező többletvizek minőségi vizsgálatai (tápanyag, szennyezőanyag, szermaradvány), felhasználási lehetőségeinek felderítése.
Öntözéses Gazdálkodás és Rizskutatás Témacsoport
A kutatások célja az öntözéses gazdálkodás bővítéséhez és fejlesztéséhez szükséges tudományos háttér erősítése, különös tekintettel a klímaváltozás hazánkat érintő káros hatásainak mérséklésére. A magyar vidékfejlesztési stratégiával összhangban célunk:
- környezetbarát öntözéses technológiák alkalmazásának elősegítése;
- a növények vízigényéhez igazodó, hatékony vízfelhasználás támogatása;
- a növény-talaj-víz rendszer anyagforgalmának és a tápanyagok felvehetőségének vizsgálata liziméterekben;
- mezőgazdasági növények tápanyag-hasznosítási hatékonyságának meghatározása és fokozása;
- toxikus elemek környezetben történő akkumulációjának vizsgálata;
- szennyvízöntözés energiaültetvényekben;
- a hazai öntözéses gazdálkodás különleges elemének számító rizs (Oryza sativa L.) és indiánrizs (Zizania aquatica) termesztés fenntartható fejlődésének elősegítése a termesztéstechnológia és a biológiai alapok (génmegőrzés és nemesítés) fejlesztése által;
- a rizs abiotikus (hideg, szárazság, só) és biotikus (járványos barnulás, levél fonálféreg) stressz-toleranciájának vizsgálata;
- a termesztéstechnológia fejlesztése, különös tekintettel az organikus rizstermesztésre – rizsföldi halnevelés;
- a rizstermesztés természetvédelmi jelentőségének feltárása (vizes élőhely, védett madarak).
Programajánló
Hírek
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szakmai közreműködésével 2019 elején országos gazdatájékoztató rendezvénysorozatot szervez a többfunkciós mezőgazdasági hasznosításról, mai kifejezéssel élve az agrárerdészeti rendszerekről.
A Magyar Mezőgazdaság című szaklap interjúja Dr. Gyuricza Csabával, a NAIK főigazgatójával.